Kezdőlap
Üdvözöljük honlapunkon!
Filozófiánk
Aktív képA rendezvény jelmondatában az ősi igazságra utalunk: a víz az egyik alapelem, mely nélkül az emberiség, és organikus környezete nem létezne. Hiszen a VÍZ maga az élet, s ez éltet.
A kiállítási kommunikáció alapja, hogy sok ember számára egy adott időpontban és helyszínen lehetővé teszi a társas együttlétet. Ha mindez jól szervezetten és egy mindenkit érdeklő téma köré szervezhető, akkor már elindultunk a sikere felé.
Ilyen téma lehet a VÍZ, a maga jelentőségével, sokszínűségével és hétköznapiságával. Hiszen mindenkit kell, hogy érdekeljen. Mert megvalósíthatja önmagát és kommunikációs céljait.
A helyszín
Országunk a felszíni és felszín alatti vizek roppant gazdag tárházával rendelkezik. Gyógy-, és ivóvizeink, forrásaink, hőforrásaink, tavaink, folyóvizeink napról napra újabb lehetőségeket biztosítanak számunkra. Bizonyítja ezt a számos egészséges életmód fejlesztését célzó új kezdeményezés, az egészségturizmus, a wellness fejlődése, új energiahordozók felhasználása.
Hazánkban található Európa legnagyobb édesvizű tava, az ország fővárosa pedig olyan egyedi földrajzi adottságokkal rendelkezik mint a Dunai panoráma, vagy a UNESCO Világörökség részét képező Duna part, melyek a legszebb európai fővárosok sorába emelik. Budapest tehát tradícióinak, földrajzi adottságainak köszönhetően kiválóan alkalmas arra, hogy az egyik fő európai hajózható vízi út mentén, a Kárpát-medence közepén igazi találkozási pont legyen a vizek városaként (Duna, fürdők stb.). A vizek, a vízi sportok, az egészséges életmód, az utazás szerelmeseinek éppúgy mint a vízügyi szakembereknek.
Aktív képA sokarcú, interaktív rendezvény
Rendezvényünk tematikus szakkiállítás és nagyközönség vásár. A szakmaiság mellett a helyszíni aktivitások és interaktív bemutatók, programok biztosítják az interaktív jelleget.
Célunk és a Célcsoport:
Így válik lehetővé, hogy a vízzel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek  megvalósíthassák kommunikációs céljaikat. Ők, valamint a döntéshozók a szakmai rendezvény keretein belül szakmai tapasztalatcserét, piackutatást, kapcsolatépítést folytathatnak.
Szívesen látjuk a nagyközönséget, vagyis mindenkit, aki a mindennapjait szeretné tartalmas szórakozással felfrissíteni, vagy éppen az egészséges életmódhoz, a sportoláshoz, utazáshoz keres újabb lehetőségeket, eszközöket.
Ugyanakkor szeretnénk felhívni mindenki figyelmét legfontosabb természeti kincseink megőrzésére, az egészséges életmód, és környezetünk védelmének fontosságára.